Ki és miért megy Londonba, miért marad ott, hogyan él, mit ér el. Ezt szeretném bemutatni a "Nekem ez London" sorozatban, ahogy eddig is.
Legújabb főhősünk, Csovcsics Dániel, akiről 2 dolog miatt is kell írnom: az egyik, hogy egy nagyszerű élménnyel ajándékozott meg, a másik pedig, hogy úgy gondolom, olyan személyiség, akit érdemes bemutatni.
Tehát a sztori úgy kezdődik, hogy írtam egy bejegyzést London legjobb bárjairól (amikor megjelent a világ legjobb bárjai lista és ebből 8 londoni) és egyszer csak érkezett tőle egy üzenet, hogy esetleg nem akarom-e megnézni, ahol ő dolgozik, ugyanis jövőre, ők lesznek a világ legjobb bárjainak listáján az első. Megjegyzem, most is egy londoni vezet, az Artisan.
Egyből izgatott lettem természetesen, főleg akkor amikor megtudtam, hogy a Mondrian London hotel bárjáról beszélünk. A Mondrian London tavaly októberben nyitott meg a Southbank Centre-en a Temze partján a Sea Containers nevű épületben, amely amúgy 1977-ben épült és eddig jobbára irodaházként funkcionált. Fontos információ, hogy az egész hotel Tom Dixon, - autódidakta designer, Nagy-Britannia nemzeti kincse és én is imádom - keze munkája belső építészetileg, ITT írtam róla egy hosszabb esszét, szóval magára a szállodára is rendkívül kíváncsi voltam.
Egyeztettünk és egy péntek délután ott találtam magam és nem győztem eleget kérdezni, fényképezni, ne meg enni és inni.
Dani 8 éve él Londonban, kisebb-nagyobb megszakításokkal, ugyanis nagy utazó, de erről majd később. 2006-ban akkori barátnőjével érkezett Angliába, 2003-ban történt az első látogatása és akkor eldöntötte, hogy neki ide vissza kell jönnie. "Emlékszem, hogy a British Museum előtt elsétálok, meg hogy a Mark&Spencer-ben veszek egy háromszögletű szendvicset. Nem tudom, mi fogott meg, London egyszerűen csak beszippantott. De nem hiszem, hogy neked kell ezt magyaráznom." Így a barátnő au-pair (babysitter) megbízatása kapóra jött, és 2006. szeptember 8-án megérkezett Angliába, persze "esett az eső, ahogy kell".
És belevágott a vendéglátózásba, Kilburn-ben (észak-nyugat London) "egy utolsó késdobáló kocsmában" kezdte meg pályafutását pohárszedőként. Gimnáziumot végzett, a közgázt elkezdte, de nem fejezte be, előtte soha nem dolgozott vendéglátásban és valamennyire beszélt angoul, "a Headway angol nyelvkönyvből tanultam, azt hittem a 'How do you' még mindig aktuális, aztán rájöttem, hogy nem."
A következő állomás a Covent Garden-be vezette, a népszerű The Long Acre étterem-kocsmába, ahol szépen-lassan bar manager-i pozícióban kötött ki. "Itt tanultam meg a pincérkedést, éjjel-nappal dolgoztam, szuper volt a csapat és az is biztos, hogy minimum 3 évet elégettem itt az életemből, annyit buliztunk. A felhőtlen és felelőtlen szórakozás évei voltak ezek."
És ahogy fent említettem, Dani komoly utazó, így aztán néha fogja magát, felmond és elutazik pár hónapra ide-oda. "8 éve érkeztem Angliába, de fél évet töltöttem Franciaországban, másfél évet Ausztráliában és kb másfél évet úton...Már 43 országon vagyok túl, a 100 a cél, engem ez éltet, van amikor megtervezem, mit akarok megnézni, de általában csak visz a lendület. Viszont a SZIN-re mindig haza megyek, ezt soha nem hagyom ki."
"Ez a város a lehetőségek tárháza. Nem érdekel senkit , hogy milyen iskolát végeztél, hány nyelvvizsgád van vagy hogy a szüleidnek mennyi pénze van és kit ismernek. Ha beszélsz angolul és jól csinálod azt amit csinálsz, elfogadnak, elismernek és gyorsan lehet fejlődni." - mondja Dani, aki jelenleg London egyik legmenőbb szállodájában, a Mondrian Londonban dolgozik, a Sea Containers éttermének az "Assistant Restaurant Manager-e", ami magyarul annyit tesz, hogy Étteremvezető helyettes.
Danit 128 jelentkezőből választották ki, egy magyar barátja ajánlotta figyelmébe a helyet, aki szintén itt dolgozik, rendezvényszervezői pozícióban. Nem hitte, hogy összejöhet, de amikor a 4. körre is behívták, hogy találkozzon Elli Jafari-val, a Morgans Hotel Group Food and Beverage Operation igazgatójával, aki olyan szállodák megnyitásában tevékenykedett, mint a Belaggio (Las Vegas) W South Beach (Miami), Trump Soho Hotel (NY), azért megcsillant a remény.
"Napokig görcsöltem előtte, mielőtt találkoztam vele, és persze semmit nem éreztem az interjú alatt, de amikor a végén, kinyitotta az ajtót, és azt mondta a többieknek, hogy üdvözöljétek az új kollégát, az csodálatos volt, majdnem elsírtam magam. Én még soha nem dolgoztam ilyen menő helyen, soha nem csináltam ilyen összetett munkát, megtisztelő volt, hogy ennyire bíztak bennem."
Közben persze járkálunk a hotelben, Dani elintézte nekem, hogy mindenhol fotózhassak, ami iszonyatos dolog (én már csak tudom), először kezdünk a recepciónál, ahol megtudom és persze látom is, hogy az egész szálloda design koncepciója hajós témájú, nyilván az, hogy a Sea Containers nevű épületbe költöztek, már jó alap volt erre.
Így aztán a recepcióhoz megérkezve, úgy érzi magát az ember, mintha egy óriási hajóban lenne, ugyanis rézből (Tom Dixon egyik kedvenc alapanyaga) egy hajótestet imitáló installációt látunk, ami rettentően impresszív. Mondjuk az egész recepció az, nem győzök fényképezni.
Az étteremben nagyban folynak az előkészületetek az estére, egy pénteki estén ugyanis 200-220 vendég fordul meg, Dani keze alatt ilyenkor 20-25 ember dolgozik.
"A nyitás előtt hónapokig minden arról szólt, hogy legyen megfelelő személyzet, interjúztattunk, oktattuk a személyzetet, kialakítottuk az éttermi szabályokat, például hogyan kell egy asztalt megteríteni, hova kell tenni és milyen módon az evőeszközöket, hogy teszed le a bort az asztalra vagy hogyan szolgálod fel ételt. Napi 12-14 órákat dolgoztam, nagyon akartam, hogy lássák, alkalmas vagyok a feladatra. A csapatommal, ez kb. 50 ember, sikerült jó viszonyt kialakítani, ez nagyon fontos, hogy megbízzanak bennem és tudják, hogy számíthatnak rám, és nem csak munka témában." Mint megtudom mindenkiről egyesével kell Performance Review-t írnia, vagyis értékelni mindenki munkáját egyesével. Ő írja a beosztásokat, ezt heti 4-5 óra megírni.
Danit kollégái Chopstick néven szólítják, magyarul evőpálcika. "Ez úgy ragadt rám, hogy a családi nevem Csovcsics, amit Magyarországon is kevesen tudnak kimondani, a Chopsticks kiejtésben nagyon hasonló. Bárhol jártam, mindig ezt a nevet kaptam egymástól teljesen független emberektől. Amikor a teljes nevemen mutatkozok be mindenki furcsa képet vág. A legjobb azt hallgatni, ahogy a bankban, vagy orvosnál, vagy hivatalos helyen próbálkoznak, elég szórakoztató. A végén általában megegyezünk abban, hogy legyek Dan."
A bejárásom része volt a vacsora, amit nagyon vártam. Az egyik legjobb asztalnál, csodálatos kilátással a Temzére és a Szent Pál katedrálisra, költöttem el egy olyan vacsorát, amire még sokáig emlékezni fogok. Természetesen egy pezsgővel indult, a ház pezsgője a Perrier-Jouët, mit ad Isten, pont ez a kedvenc márkám!
Majd Dani javaslatára egy kelkáposzta salátával indítok. Elsőre nem hangzik annyira jól,de a pekándió, avokádó, joghurt, chili és kapros öntet valami isteni kombinációnak bizonyult.
Szintén Dani javaslatára lazacot kérek, ami szintén kiváló volt, még saláta is ment hozzá.
A desszertnek már nem sok hely maradt, de nem tudtam ellenállni az almás pitének cider fagyival.
És amikor már azt hittem nyugodtan hátra dőlhetek, érkezett egy koktél, ami már ránézésre is különleges volt, ugyanis a tetején egy fahéjrúd égett..amúgy rum, keserű kávébab és epercukor volt benne. (Megjegyzem, még ilyen helyen sem kell üveges vizet kérni, nyugodtan kérjünk csapvizet, nem fognak kinézni.)
A menüért Seamus Mullen felelős - ő még 2 new yorki étteremet is visz - Luke Rayment séffel, aki korábban a Claridge's-ben, Gordon Ramsay éttermében volt főszakács, előtte pedig a Savoy-ban.
A vacsora előtt még alkalmam volt kicsit beszélgetni az ausztrál Iain Griffiths-szel, aki a bárt koncepcióját megvalósító cég egyik tulajdonosa. A másik a nagyhírű Ryan Chetiyawardana, vagy ahogy mindenki ismeri Mr. Lyan, a White Lyan bár alapítója. Ez most a 20. helyen áll a világ legjobba bárjainak listáján, és arról (is) nevezetes, hogy nem használnak jégkockát és citrusféléket a koktélok készítéséhez. Itt a Mondrian-ban más a koncepció, de ahogy Ian elmondta, nem kispályáznak, a legjobbak akarnak lenni. Meg is hív a White Lyan-ba, legközelebb oda is el kell mennem!
Dani ezután körbe vezet a szállodában, első megállónk a Den, ami azért nem egy barlang, hanem inkább egy informális lounge, ez amúgy a Temze felőli bejáraton közelíthető meg a legkönnyebben (a recepcióhoz a bejárat a másik oldalon van), és a Sea Containers étterem és a Dandelyan bár között helyezkedik el. Simán bemehetünk az utcáról egy teára/pezsgőre, de szervezhetünk ide találkát is vagy játszhatunk is, ugyanis mindenféle játékok is be vannak készítve.
A következő megálló a Dandelyan bár, ahol péntek este lévén már zajlik az élet, itt dolgozik Ian is a hosszú, zöld márványpult mögött. A bár színei egészen lenyűgözőek: aranyszínű bársonyfotelek, fáradt rózsaszínű bőrkanapék, mélyzöld falak és persze Tom Dixon rézgyertyatartói. A bár legmenőbb része, a végében található 2 asztaltársaság részére kialakított fent említett rózsaszín bőrkanapés hely, ide akkor ülhetünk le, ha minimum 3.000 - 10.000 GBP között fogyasztunk (ez a szám attól is függ, hogy mely napon és mikor) Mondanom sem kell, estére mindkettőt elfoglalták.
Nem szeretném kihagyni a felsorolásból a toalettet sem, ugyanis ez ugyanolyan nagyvilági, mint ahogy a következő megállónk lesz. Kétszer is el kellett mennem természetesen!
És ha ezt még lehet fokozni, akkor az a tetőtéri bár, a Rumpus Room. A 12. emeleti kilátás verhetetlen, bordó és lila fotelek, aranyszínű bárpult, romantikus félhomály. Ahogy olvasom, az 1920-as évekbeli Bright Young Things volt az ihlet, akinek ez nem mond semmit: az 1920-as években a sajtó ragasztotta rá ezt a kifejezést, azokra a fiatal, bohém arisztokratákra, akik nem vetették meg a szórakozást a londoni éjszakai életben. (Stephen Fry rendezett egy filmet erről, érdemes megnézni.) Szóval a Rumpus Room ide szeretne vissza repíteni minket, amikor a party nem csak egy party volt, ahogy Dani mondja, nemrégiben Billy Idol bérelte ki az egészet, pár hete pedig Eva Herczigovat fotózták itt, de járt itt Jermain Defoe is, meg előszeretettel járnak ide focisták is. Múlt héten itt volt a The Voice első meghallgatása: Kylie Minogue, Rita Ora, Will I am és Tom Jones részvételével.
Bekukkantottunk egy szobába is, ahol szintén Tom Dixon design bútorokat találunk, ilyen volt a kilátás.
Danitól megkapom emlékbe a szobakártyát, amit azóta is a pénztárcámban hordok, hátha beengednek egyszer vele, ha éppen arra járok.
Utolsó állomásunk a spa volt, ahol például részt vehetünk például glamour parti kezelésen is - pezsgő jár hozzá természetesen - , itt ugyanis a spa is különleges, persze egymagunkban is jöhetünk relaxálni, de zártkörű spa bulit is csaphatunk itt.
És most térjünk vissza Danihoz!
Danit amúgy nem hatják meg ezek a nagyvilági dolgok (mint engem), neki az a fontos, hogy jól végezze a dolgát és jól érezze magát. Az egyik kedvenc étterme például a Spicy Basil. "Ez az ami 8 év alatt sem változott. A legjobb thai ételek a világon. Egy kis thai család vezeti, semmi extra, kicsi, de állandóan tömve van. A főételek ára 8 éve 5 font. Egy hónapot voltam Thaiföldön, de ilyen pad thai noodles-t sehol sem találtam. Emellett a másik kedvencem a L'Artista Golders Greenben. Olaszabb éttermet nehéz találni errefelé. Autentikus ételek, hangulat, kiszolgálás, úgy érzi az ember mintha leugrott volna Szicíliába két órára. Nekem az a lényeg, hogy az ételeknek olyan ízük legyen, mint az országban, ahonnan származnak."
Kedvenc kocsmája a The Porterhouse Covent Carden. "A világ minden tájáról van söruk (kb 80 féle), aki kijön látogatóba, azt mindig oda viszem. Maga a hely egy ír kocsma, 8-10 félemeletre osztva, nagyon hangulatos, pénteken és szombaton mindig tele. Ha viszont egy gyors sörre kell leugrani a haverokkal, akkor The Queensbury Willesden Greenben, az mindenkinek közel van."
A Covent Garden a kedvenc városrésze, mivel itt eltöltött 4 évet a fent említett The Long Acre-ban, így eléggé otthonosan mozog itt. "Itt nem lehet unatkozni: színházak, kocsmák, éttermek, boltok, artisták, piac, stb. Ezenkívül van egy hely, amit lehet nem sok mindenki ismer: Little Venice, innen a kanálisokon keresztül fel lehet hajózni Camden Town-ig. Érdekes Londonnnak ezt az arcát is látni."
Vásárolni nem nagyon szeret, mindent az Amazonon és az ebay-en vesz. "Nekem bemenni az Oxford Streetre inkább szenvedés, mint öröm. Mivel minden nap emberek között vagyok munkámból adódóan, így nekem jó az ha néha senkivel nem kell beszélnem vagy találkoznom hogy megvegyek egy farmert, késkészletet, könyvet, akármit. Azért a magyar boltba a sarkon hetente többször leugrok :)."
"Hampstead Heath, Golders Hill Park, Regents Park, - szeretek ezekbe be a parkokba járni, de az igazi kedvencem az itt nálunk a kert, ahol jó idő esetén nagy bográcsozások, sörözések, meccsnézések vannak. Szerintem, ezt olvasva elég sok ismerős most mosolyodik majd el."
Dani motorral közlekedik Londonban amikor csak teheti, télen persze metró és overground, de mivel általában az utolsó metró után végez éjfél után, és éjszaka nincs kedve 3 busszal hazamenni, így a motor nagy segítség.
Amikor kérdezem, hogy mi az ami nem tetszik Londonban, mondja, hogy az időjárás illetve a távolságok, a felgyorsult életvitel. London a legrosszabb hely a barátságok, párkapcsolatok, családi kapcsolatok ápolására. Soha senkinek nincs ideje a másikra. Dani amúgy tartja a kapcsolatot magyarokkal, rendszeresen találkoznak, bár egyre fogyatkozik a társaság.
"London nekem egy nagy lehetőséget adott arra, hogy lássam a világot, 43 országot jártam be, nem hiszem hogy ez otthonról sikerült volna. Legalábbis nekem nem, többször feladtam a munkám, a lakásom és becsomagoltam a túrazsákom 2-3-4 hónapra vagy legutóbb 1,5 évre. Itt midig újra lehet kezdeni, lehetőség mindig van, csak akarni kell. Én meg valahogy mindig itt kötök ki."
Az autó, amivel Daniék átszelték Kanadát, a hálófülkét saját maguk építették.
Malawi, játék a helyiekkel.
Buszozás Zanzibárban.
"Csodás élmény volt, amikor az Olimpiát itt rendeztek meg Londonban 2012-ben és számos alkalmam volt szurkolni a magyar csapatnak. Ott voltunk a férfi kézilabda bronz meccsen, kajak-kenun, szurkoltunk a női vízipólósoknak. Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok minden nap, ha valaki megkérdezi honnan jöttem, a válasz mindig az hogy: I am proudly Hungarian, de az Olimpia alatt legjobb érzés volt. Gondolom most sokan felszisszennek, hogy akkor minek mentem el, de nekem nem az a lényeg hogy éppen hol vagyok vagy élek, attól meg lehetek büszke arra, hogy honnan jöttem, ez pedig Bácsalmás."
További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!
A képeket a következő eszközökkel készítettem: Samsung Galaxy Note 4 és Samsung NX3000.
Az összes kép megtekinthető ITT.