A Harrods-ban, a híres londoni luxusáruházban egy hónapig minden a Dior-ról szól. Van itt Dior kiállítás, Dior kávézó, Dior pop-up bolt, Dior kirakatok és természetesen Dior zászlók lobognak az áruházon. A koncepción 18 hónapig dolgoztak.
Sidney Toledano, a Dior igazgatója azzal magyarázza a pazar - és nyilvánvalóan költséges - együttműködést, hogy a vásárlók egyre érdeklődőbbek és többet akarnak tudni a márkáról, a márka történetéről. És hogy miért a Harrods-ban? Mert a Harrods neve egyet jelent a luxussal és a minőségi kiszolgálással, ugyanúgy a Dior is ezt képviseli. És nem utolsósorban, maga Christian Dior is kedvelte a Harrods-t.
Christoan Dior 1905-ben szültetett, gyermekkorát Normandiában töltötte. "Imádom az angol szokásokat, az angol udvariasságot és angol építészetet, sőt még az angol konyhát is imádom!" - mondta. 1947-ben mutatta be itt első kollekcióját II. Erzsébet királynő és Margit hercegnő előtt. Utóbbi egyből nagy rajongója lett.
A lenyűgöző kiállítást megspékelve mindenféle érdekes technikai megoldással a negyedik emeleten találjuk, az egyik éttermet bontották le ennek érdekében (ami nem volt nagy szám amúgy, volt benne egy zongora ami magától játszott, ez eléggé szürreális volt). Óriás babaház, J'Adore Dior parfümösüveg ipari mennyiségben, képek Dior rajongó hírességekről, - Diana hercegnő vagy Elizabeth Taylor -, gyönyörű fekete-fehér képek a Dior archívumból, kampány magyarázó videók, illatszóró telefonfülke, óriás Dior táska. A kirakatok pedig London olyan látnivalóira reflektálnak, mint a Tower Bridge vagy a London Eye.
A pop-up boltban exkluzív Dior termékek kaphatóak, és már az első egy nap alatt 36 millió forint feletti eladást produkáltak. Egy Dior Cafe-t is kialakítottak a kiállítás mellett, és persze sorok várakoztak a bejutásra.
Jelenleg olyan hírességek adják az arcukat a Dior márkához, mint Natalie Portman, Charlize Theron, Jennifer Lawrence, Julianna Moore vagy Marion Cotillard.
A Dior makettházban, miniatűr hölgyek és miniatűr parfümök.
Lady Dior táska
A Lady Dior táska története Diana hercegnőhöz fűződik, miszerint 1995-ben a Dior szponzorálta a párizsi Cezanne kiállítást és Bernadette Chirac akkori francia First Lady, küldött egy Dior táskát neki. Diananak annyira megtetszett a táska, hogy több színben is rendelt belőle, és akkor mint a világ legtöbbet fotózott személye, hamar népszerűvé tette a táskát és így lett a Dior egyik emblematikus darabja, Lady Dior néven, amely egyfajta tisztelgés Diana hercegnő előtt. A mini Lady Dior 500 ezer forinttól kezdődik.
Életnagyságú Lady Dior táska
Lady Dior táska darabokban.
A Lady Dior táskát a 6 kortárs tervező újraértelmezte: Alice Anderson Studio,Jack Lavender, Neil Ayling, Bevis Martin and Charlie Youle, Liu Jianhua.
A Dior Cupcake jelenleg sajnos elfogyott az online boltban, ha lenne akkor 20 fontért kaphatnánk 4 darabot. A cupcake-en különböző ikonikus Dior darabokat láthatunk, mint például a Lady Dior táska vagy a J'adore parfümös üveg.
Egy nagyon nagy Dior szék, háttámláján filmvetítéssel.
A Dior J'adore parfüm jelenlegi arca, Charlize Theron, a parfüminstalláció közepén álló babán pedig az a ruha látható, amit a promótáló videóban viselt. (Ezt a videót amúgy Jean-Jacques Annaud rendezte - Hét év Tibetben, A Rózsa neve - , ez azért fontos, mert az egyik kedvenc filmemet, a The Lover-t is ő rendezte.)
Vintage parfümös üvegek, a jobb alsót kifejezetten Grace Kelly-nek készítették 1960-ban.
A fülkében megmártózhatunk a J'adore illatában.
Mini haute couture kiállítás.
A jeles esemény alkalmából a Dior limitált szériás szépségtermékekkel is előrukkolt, például a Windsor (807) és Diorling (258) körömlakokkal.
Képek: saját, DIOR
Április 14-ig, ingyenes.
A Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.